Amszterdam-küldetés

A NEMO öt szinten van, és mindenhol más. Az első emeleten a jelenségek: fény, hang, elektromosság, láncreakció. Itt van a nagy láncreakció-show is, amit naponta többször indítanak: golyók, lengő súlyok, dominók, és a végén valami nagyot csinál. Ha meglátjátok a kiírt időpontot, érdemes odaérni.

A második emeleten a technológia: hogyan működik egy motor, egy híd, egy vízzár. Itt a hollandok vízzel kapcsolatos trükkjeit is kipróbálhatod, kis gátakkal és zsilipekkel.

A harmadik szinten van a laboratórium. Fehér köpenyt kapsz, és valódi kísérletet csinálsz: például kémiát, DNS-kivonást. Lujzinak ez lehet a kedvence. A negyedik szinten az ember: hogyan dönt az agyad, miért hazudsz néha, hogyan működik a tested. Matyinak az elektromosság és az agyas rész lesz érdekesebb.

A tetőteraszt hagyjátok a végére. Vízzel működő játékok vannak kint, és onnan látszik az egész kikötő. Esőben persze ez a rész kimarad, de belül bőven elég látnivaló van.

Ki volt Anne? Anne Frank 1929-ben született Frankfurtban, Németországban. Amikor Hitler hatalomra került, a család Amszterdamba költözött, mert zsidók voltak, és Németországban egyre veszélyesebb lett az életük. Anne itt járt iskolába, itt voltak a barátai. Eleven, vicces, elég szemtelen lány volt, aki rengeteget beszélt, és filmsztárokról álmodozott. A 13. születésnapjára egy piros-fehér kockás naplót kapott. Abba írt mindent: a barátairól, a veszekedésekről az anyjával, arról, hogy milyen szerelmesnek lenni. Matyi, ő majdnem annyi idős volt, mint te most, amikor a napló elkezdődött.

A rejtekhely. 1940-ben a német hadsereg megszállta Hollandiát. A zsidókat először kitiltották az uszodákból, a mozikból, az iskolákból, aztán sárga csillagot kellett viselniük, végül elkezdték őket elhurcolni. 1942 júliusában Anne nővére, Margot behívót kapott egy „munkatáborba”. A család másnap eltűnt: beköltöztek az apa, Otto cégének hátsó épületébe, a Prinsengracht 263-ba. A bejáratot egy forgatható könyvespolc takarta. Később még négyen csatlakoztak, összesen nyolcan éltek ott. Két évig. Nappal nem lehetett járkálni, nem lehetett lehúzni a vécét, nem lehetett kinézni az ablakon, mert lent a raktárban dolgozók nem tudhattak róluk. Négy munkatárs hordta nekik az ételt, a könyveket, a híreket, a saját életüket kockáztatva. Anne mindezt leírta a naplójába, és közben elhatározta, hogy író lesz.

Mi történt velük? 1944. augusztus 4-én a rendőrség betört a rejtekhelyre. Valaki elárulta őket, de máig nem tudni biztosan, ki. Mind a nyolc embert táborokba vitték. Anne és Margot a németországi Bergen-Belsenben halt meg 1945 elején, néhány héttel azelőtt, hogy a tábort felszabadították. Anne 15 éves volt. A nyolc emberből egyedül Otto, az apa élte túl. Amikor visszatért Amszterdamba, az egyik segítő, Miep Gies odaadta neki a naplót, amit a padlóról szedett össze a razzia után. Otto kiadta a könyvet. Azóta több mint 70 nyelvre fordították le, és ez a világ egyik legtöbbet olvasott könyve.

Mire figyelj a házban? A forgatható könyvespolcra, ami ma is ott van. Anne szobájának falára, ahova a filmsztárok és királyi hercegnők képeit ragasztotta, hogy vidámabb legyen. A tapétán a ceruzavonalakra, amivel Otto jelölte, mennyit nőtt Anne és Margot. A falon a térképre, amin Otto gombostűkkel követte, hol járnak a szövetséges csapatok, mert azt várták, hogy felszabadítják őket. És a végén az eredeti naplóra, egy vitrinben. A szobák üresek, bútor nincs bennük: ezt Otto kérte így, hogy látsszon, mi maradt.

Egy gondolat a végére. Anne a naplójában ezt írta: még mindig hiszi, hogy az emberek alapjában véve jók. Ezt akkor írta, amikor bujkált. A ház nem arról szól, hogy féljetek a múlttól, hanem arról, hogy értsétek, mi történik, ha egy országban emberek egy csoportját elkezdik kizárni a többi közül. Lehet kérdezni, bármit, ott is és utána is.

Az aranykor. A 17. században Hollandia, ez a tenyérnyi, félig víz alatti ország a világ egyik leggazdagabb helye lett. Nem háborúval, hanem hajókkal: a holland hajók elmentek Ázsiáig fűszerért, selyemért, porcelánért, és Amszterdam lett a világ kereskedelmi központja. Itt alapították a világ első részvénytársaságát és az első tőzsdét. A gazdag kereskedők pedig festményeket vettek, rengeteget: ekkor élt Rembrandt, Vermeer, Frans Hals. Ezt a kort hívják aranykornak. A múzeum nem hallgatja el, hogy ennek a gazdagságnak sötét oldala is volt: gyarmatok, és a hajók egy része rabszolgákat szállított. Erről külön tárlat is van.

Az Éjjeli őrjárat. Rembrandt 1642-ben festette, egy polgárőr-csapat rendelte meg magáról. Akkoriban az ilyen csoportképeken mindenki szépen sorban állt, mint egy osztályképen. Rembrandt ehelyett mozgást festett: a kapitány épp parancsot ad, valaki a puskáját tölti, a dobos dobol, egy kislány fut át a képen fénnyel megvilágítva, és egy kutya ugat. Ezért lett híres: ez nem egy portré, hanem egy pillanat. A kép négy méter széles. Amikor a városházára vitték, nem fért be a falra, ezért levágtak belőle egy darabot a bal széléről, és az azóta is hiányzik. A múzeumban üvegfal mögött restaurálták évekig, a látogatók szeme láttára.

Mit nézzen meg Lujzi? A babaházakat: két hatalmas, 300 éves babaház, amit gazdag hölgyek rendeltek, és amibe aprólékosan minden belekerült, a porcelántól a könyvtárig. Vermeer Tejet öntő lányát, ami kicsi, csendes, és olyan, mintha a fény is festve lenne. Mit nézzen meg Matyi? A hajómodelleket, köztük egy óriási hadihajó-makettet, a fegyvergyűjteményt és a Waterlooi csata hatalmas képét. És nézzétek meg a könyvtárat is, ami olyan, mint egy film díszlete.

Egy késői kezdő. Vincent van Gogh 1853-ban született egy holland falusi lelkész fiaként. Sok mindennel próbálkozott: volt műkereskedő, tanár, prédikátor a bányászok között, és mindenhol kudarcot vallott. 27 évesen döntötte el, hogy festő lesz. Nem járt igazi művészeti iskolába, inkább rajzolt, másolt, gyakorolt. Az első képei sötétek, barnák, parasztokat festett. A leghíresebb korai képe, a Krumplievők, itt lóg a múzeumban.

Theo és a levelek. Vincentet egész életében az öccse, Theo tartotta el, aki Párizsban dolgozott műkereskedőként. Küldött neki pénzt, festéket, vásznat, és Vincent cserébe levelet írt neki, több mint 600-at. Ezekből a levelekből tudjuk, mit érzett és mit akart egy-egy képpel. Párizsban Vincent találkozott az impresszionistákkal, és a képei hirtelen kivilágosodtak: sárga, kék, zöld, vastagon felvitt festék, amit szinte lapáttal kent fel. Ezért olyan domborúak a képei, ha közelről nézed.

A sárga ház. 1888-ban Vincent Dél-Franciaországba, Arles-ba költözött, ahol a napfényt kereste. Bérelt egy sárga házat, és festőbarátokat akart odahívni. Egy jött el, Paul Gauguin. Két hónapig együtt festettek, aztán összevesztek, és Vincent egy roham alatt levágta a saját füle egy részét. Beteg volt: ma úgy gondolják, valamilyen idegi vagy mentális betegsége volt, amit akkor nem tudtak kezelni. Egy év egy gyógyintézetben, és közben festette a leghíresebb képeit: a napraforgókat, a hálószobáját, a csillagos eget.

A mandulavirágzás. 1890 elején Theónak fia született, és Vincentről nevezték el. Vincent ajándékba festette neki a kék égen fehér mandulavirágokat, ami a múzeum egyik legszebb képe. Néhány hónappal később, 1890 júliusában Vincent meghalt, 37 évesen, saját kezétől. Életében egyetlen festményt adott el. Theo fél évvel később halt meg. Theo felesége, Jo őrizte meg a képeket és adta ki a leveleket, és Vincent kis unokaöccse, az a bizonyos csecsemő, alapította meg ezt a múzeumot. Ezért van itt együtt ennyi kép.

Víz alatt. Hollandia harmada a tengerszint alatt van, és Amszterdam is. Ha nem lennének gátak és szivattyúk, a fél ország víz alatt állna. A hollandok évszázadok óta úgy csinálnak szárazföldet, hogy egy mocsarat vagy tavat körbevesznek gáttal, és kiszivattyúzzák belőle a vizet. Az így nyert földet hívják poldernek. A szivattyú régen a szélmalom volt: a szél forgatta a kereket, a kerék emelte ki a vizet. Ezért van annyi malom.

A világ első ipari körzete. A Zaan folyó mentén a 17. században több mint 600 szélmalom dolgozott, de nem vizet emeltek, hanem gyárak voltak: fűrészelték a fát a hajókhoz, sajtolták az olajat, őrölték a festékport, a mustármagot, a kakaót. Ez volt a világ első ipari körzete, 150 évvel az angol gőzgépek előtt. A Zaanse Schansra az 1960-as években gyűjtötték össze a környék megmaradt malmait és régi faházait, hogy ne vesszenek el.

Amit kipróbálhattok. Felmászni egy működő malomba, ahol forog a hatalmas tengely a fejetek fölött. A klumpaműhelyben megnézni, hogy egy gép egy perc alatt hogyan farag fapapucsot egy fadarabból. A fapapucs egyébként nem turistacucc volt, hanem munkacipő: a paraszt, a halász, a malomban dolgozó ebben járt, mert vízálló és meleg. És sajtot kóstolni a sajtfarmon, bőven.